Honlap Táborok, lelkigyakorlatok Családtábor 2003 Nógrád 2003 Táborok 2005 Táborok 2006 Táborok 2007 Ministránsok

Fényképek és beszámolók a 2006-os nyári táborokról

bullet

XII. Ferences Ministránstalálkozó és Kupa - Esztergom, 2006. június 18-22.

bullet

Ifjúsági tábor - Mátraháza, 2006. július 10-15.

bullet

Gyermektábor - Káptalanfüred, 2006. július 17-22.

bullet

Ferences Ministránszarándoklat és Nemzetközi Ministránstalálkozó - Assisi-Róma, 2006. július 28-augusztus 5.

bullet

Családos Tábor - Kárpátalja, 2006. augusztus 14-18.

XII. Ferences Ministránstalálkozó és Kupa - Esztergom, 2006. június 18-22.

 éVissza a lap tetejére

Ifjúsági tábor - Mátraháza, 2006. július 10-15.

Mátraházi ifjúsági tábor, 2006

Mi, a bérmálkozásra készülő hittanosok Tihamér atya ve­zetésével Mát­raházán tá­boroztunk. Júli­us 10-én in­dul­tunk a temp­lom elől, szál­lásunk a mát­raházai feren­ces Alver­na Házban volt.

Odaérkezésünk után mindenki elfoglalta helyét és beren­dez­kedett, még aznap este csoportokba osztottak minket és sor került a táborokból kihagyhatatlan őrangyalosdira.

A második nap a túrázásé volt, ellátogattunk a kékestetői tv-toronyhoz majd onnan Parádfürdőre mentünk egy gyönyörű vízesést érintve, ahol mindenki megmártózott, és végül busszal vissza Mátraházára. A harmadik napon délelőtt minden csoport címert készített magának, és egy előadást készített Salkaházi Sára életéből és Szent Bonaventúráról, amit este elő is adtunk.

Délután Dr. Varga Tibor tartott előadást a nándorfehérvári ütközetről és a Szent Koronáról.

A negyedik nap délelőttjén drogprevenciós előadást hallgattunk meg, majd előadónk délután fafaragásra tanított mindenkit, ahol nagyon sok szép faragás készült.

Ötödik nap Gyöngyös megtekintése és a strand helyett lelki napot tartottunk, amely Tihamér atya indító beszédével kezdődött, majd a csoportok elvonultak beszélgetni. Délután egy fiatal házaspár, Gorove Anna és Mohácsi Máté érkezett, akikkel a párkapcsolatról, szerelemről beszélgettünk. A nap esti szentségimádással zárult.

Szombaton, az utolsó nap hajnalán újra felmentünk a tv-toronyhoz megnézni a napfelkeltét, majd egy záró szentmisét tartott Tihamér atya. Ezután összepakoltunk és hazaindultunk.

Köszönjük a tábort Tihamér atyának, Ma­rianna nő­vér­nek, Tomi bá­csinak és Kor­nél testvér­­nek, vala­mint Ica né­ninek és Borika néninek, akik mint más­kor, most is nagyon finomakat főztek nekünk!

Azt hiszem, sokáig nem felejtjük el a tábort, nagyon sok új élményt és új barátokat szereztünk.

Horváth Marcsi

 

 

 

 

 

 éVissza a lap tetejére

Gyermektábor - Káptalanfüred, 2006. július 17-22.

Balatoni nyár Káptalanfüreden

 

Ismét sor került nyári hittantáborunkra, melynek helyszíne Káp­talanfüreden volt a Ferences pihenőházban július 17-től 22-ig.

Bár az utazás kicsit bonyolultnak indult a késések miatt, de mire odaértünk, meglett a csoport 62 fős létszáma.

Utazásunk autóbusszal kezdődött, majd Budapesttől vonattal folytatódott. Közben megkezdődtek az ismerkedések is, így a tábor helyszínén már nem kellett annyi időt a bemutatkozásra fordítani, és Betti néni is könnyebben eligazította a csoportbeosztásokat. Innentől kezdődtek a nevetések, mert minden csoport maga választott nevet, eltérően a korábbi táboroktól. A szobabeosztás után megkerestük táskáinkat és kipakoltunk, és a rövid ebéd után azonnal a strandra indultunk. A fürdésből hazatérve vártuk a vacsorát, melyet a „Konyhatündérek” (Borika és Ica néni) készítettek számunkra. Este neveket húztunk, így mindenkinek lett őrangyala a hétre. A nagyobbakkal azután éjszakai számháborúra mentünk (aki akart), ami aztán éjfélig eltartott. A második nap lelki beszélgetések voltak, melyek keretében öt magyar szent (Szent Margit, Apor Vilmos, Sal­kaházi Sára, Márton Áron, Mindszenty József) életét ismerhettük meg az ifjúsági hittanosok előadásaiból, majd szentmisével zárult a lelki program. A nyári kánikulában minden nap volt alkalmunk a Balatonban is hűsíteni magunkat. Napunk végén este 10 órától reggel 8-ig éjszakai szentségimádáson, virrasztáson vettünk részt 3-4 fős csoportokban, félórás váltásokban, így ezen az estén lélekben pihenhettünk (ha testileg kevesebbet is).

Szerdán külön autóbusszal utaztunk Nagyvázsonyba, ahol a Kinizsi vár megtekintése után izgalmas várjátékot nézhettünk meg. A pálos kolostornál elfogyasztott ebéd és a rövid pihenő után a falumúzeumot néztük meg, majd indultunk haza. A balatoni fürdőzés, játék, röplabdázás után szentmisén vettünk részt, majd este a tábortűz mellett játszottunk és énekeltünk.

Csütörtökön, a keddi naphoz hasonlóan a már megismert magyar szentek egy-egy erényét elemeztük, hogyan tudjuk mi is megvalósítani ezeket. Ezután következett a szentmise, majd a kápolnából hazatérve az ebéd után kézműves dolgok vártak minket, ahol fejleszthettük tudásunkat, ügyességünket. Innét ki fürdeni, ki métázni ment a közeli rétre. Métázás közben jókat mulattunk és jól el is fáradtunk. A strandon a fürdés mellett a röplabda volt a legnépszerűbb, de a focinak is sokan hódoltak fiúk és lányok egyaránt. Ezt követte a tábortűznél való nyársalás, ahol mindenki jóllakott és így teli hassal indultak a kisebbek aludni, a nagyobbak újabb éjszakai számháborúra.

Pénteken az ébresztés után ismét vidám reggeli tor­nánk és csopor­tos imánk volt. A reggeli után akadályverseny­re indultunk, ami­hez előbb felkapaszkodtunk egy kilátóhoz, ahonnét gyönyörű kilátás nyílt a Balatonra. Az akadályverseny után délután ismét a fürdésé és a métázásé volt, majd az utolsó szentmise és az utolsó tábortűz következett.

Majd eljött a szombat, amit senki sem várt. A „szobakommandó” is bejárta utolsó útját, elbúcsúztunk a Balatontól, a hintától és az üdülőtől, majd mindenki összepakolt. Hazafelé már a vonaton és a buszon megkezdődtek a búcsúzkodások, és a végén elhangzott az utolsó szó, a nagy közös „Szer-vusz-tok!”

Reméljük, a következő nyári tábor is ilyen jó lesz és ilyen jó közösségben lehetünk!

Dudok Barbi, Kelemen Zsuzsi, Németh Angi és Németh Panka

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 éVissza a lap tetejére

Ferences Ministránszarándoklat és Nemzetközi Ministránstalálkozó - Assisi-Róma, 2006. július 28-augusztus 5.

Nemzetközi Ministránstalálkozó és zarándoklat
– Assisi-Róma, 2006

2006. július 28-án délben indult a szécsényi Ferences Plébánia 11 legrátermettebbnek bizonyult ministránsa a római Nemzetközi Ministránstalálkozóra és a ferences plé­bá­ni­ák ministránsainak zarán­dok­la­tára. Erre az útra már 2005 szep­temberétől ké­szültünk, han­gol­tuk ma­gun­kat, és komoly fel­té­­te­lek­nek, vizsgáknak kellett megfelelni a felkészülés során. Hála Istennek, hogy ferences mi­nistránsok va­gyunk, nemcsak Ró­mába de Szent Ferenc életének fontos helyeire is elju­tottunk.

A magyarországi és határon túli magyar nyelvű egy­ház­me­gyékből ezekben a na­pok­ban 1800 ministráns indult útnak Róma felé. (Csak kárpátaljai társainkat nem engedték ki a hatóságok.) Mi a ferences plébániák közös szervezésében utazhattunk mintegy 46-an. A hat plébánia – Buda, Érsekújvár, Gyöngyös, Pasarét, Szeged és Szécsény – mi­nistrán­sai Pasaréten találkoztunk és innét indultunk kilencnapos utunkra. Útközben megkaptuk a lelki ráhangolást, együtt imádkoztunk, de sokat beszélgettünk és játszottunk is. Estére érkeztünk Szombathelyre, ahol a barátoknál kaptunk szállást, azaz a helyi ferences kolostorban aludtunk.

Másnap hajnal 4-kor álmosan indultunk Assisi felé. Mivel jó volt a buszunk, az utazás sem volt olyan szörnyű, mint gondoltam. Meg persze jó volt a társaság is.

Már nem jártunk messze Assisitől, amikor egy magas hegyre kapaszkodtunk fel buszunkkal, Alverna hegyére. Assisi Szent Ferenc itt kapta meg a stigmákat (a szent sebeket) és alapított egy remeteséget. Csodálatos, hogyan élt itt: kősziklákba vájt cellák, kő „ágyak”, „párnák”. Tökéletes lehetőség a visszavonuláshoz, imádsághoz. Ferenc is szeretett ide visszahúzódni. Mára már kolostorrendszer található a cellák mellett. A stigma­tizáció helyén álló kis kápolnában hosszasan imád­koz­tunk. Jó volt látni, ahogy a többieket is hogy át­hatotta a hely szelleme és min­den­ki egy lé­lek­kel imádkozott. Aznap azonban még volt egy kis út hátra, úgyhogy magunk mögött kellett hagynunk Alvernát. Az Assisi kempingbe este 10 óra felé értünk, majd elfoglaltuk sátrainkat.

Másnap reggel korán keltünk és először a Szent Ferenc bazilikát néztük meg, ahol szentmisén is részt vettünk. A templom 3 részes. A legalsó szinten van Szent Ferenc kőszarkofágja, sírja, amit gondosan elrejtettek az első testvérek. Érdekes, hogy a középső templom freskóin egy Szent Erzsébet ábrázolás is található. A felső templom is nagyon szép és egyben izgalmas volt, ugyanis a falképek megtekintése közben az őr épp minket talált hangosnak, pedig számos hangosabban beszélő csoport volt bent.

A dél­e­lőtt to­vábbi ré­szé­ben meg­néz­tük a vá­rost és szá­mos lát­vá­nyos­sá­gát. Az em­ber mint­ha a kö­zép­korba csöppent volna vissza: kanyargó, szűk utcák, lépcsők, nyüzsgő tömeg.

A délutáni siesta után visszatértünk Assisibe. A Szent Klára bazilikában imádkozhattunk az eredeti San Damiano-i kereszt előtt, majd megtekintettük Klára sírját és ruháit. A püspöki székesegyház megtekin­té­se után a San Damiano kápolnába mentünk, ahol olasz nyelvű zsolozsmán vettünk részt. Furcsa, de jó érzés volt, mégha nem is igazán értettük, mit mondunk.

Kedd reggel megnéztük a ha­tal­mas Angyalos Boldog­asszony bazilikát és benne a kicsiny Porciunkula ká­pol­nát, ahol Ferenc és első társai éltek és ahol a rendet is alapította. Ezután tovább indultunk Ró­ma fe­lé. Út­köz­ben meg­áll­tunk Greccio­ban, ahol Szent Ferenc első­­ként ünne­pel­te a ka­rá­csonyt és a meg­tes­tesülés tit­kát jászollal és élő állatokkal. Szentmise után megtekintettük a betlehemek kiállítását. Na­gyon sok fajta volt a világ minden részéből: kicsi, nagy, indiános, háborús, összetett, egyszerű, mozgó és még sorol­hatnám.

Innen Fonte Colombóba mentünk tovább, a kis remeteségbe, ahol Szent Ferenc az első regulát írta.

Rómába a kora esti órában érkeztünk. Itt egy missziós nővérek által vezetett külvárosi iskola tornatermében aludtunk. Miután megvacsoráztunk és megkaptuk a másnapi instrukciókat a római tartózkodáshoz, és hamar lefe­küd­tünk, mert nagyon nehéz nap előtt álltunk.

Korán keltünk és hamar elindultunk felfedezni Róma szépségeit. Az egyház fő templomától, a Lateráni bazilikától kiindulva a Szent Péter térig, amit csak meg lehet nézni, mi megnéztünk. Voltunk az egyik legrégebbi templomban, San Clemente-ben, a Colosseumnál, végig sétáltunk a Forum Romanumon, pizzáztunk az Angyalvárnál, és meg-megálltunk rengeteg más műemléknél. Mivel délután már sajnos nem engedtek be a Szent Péter bazilikába, annyira tele volt, ezért felmentünk egy dombon lévő parkba, ahonnan beláttuk szinte az egész várost.

Késő délután visszaindultunk a térre, mindannyian a magyar ministránsok egységes ruhájában: narancssárga kendő (minden nemzetnek saját színe volt), külön a zarándoklatra készített fehér sapka és póló. A Szent Péter téren már gyülekezett a sokszínű nemzetközi társaság, így a tér előtt valamivel magyar zászlókat lengetve rázendített a társaság: Ria-Ria-Hungária. Ebbe aztán bekapcsolódott több más magyar csoport is, így a Szent Péter tér hangos lett tőlünk, és hasonlóan a más nemzetek énekétől, vidám kiáltásaitól. Lengtek a zászlók, szólt az ének, zengtek a kiáltások. Megrendítő érzés volt, az biztos. Ezután a szuper bevonulás után próbáltunk helyet foglalni, mert hamarosan kezdődött a nagy közös szentmise az Európa minden országából érkezett 45 ezer ministránsnak. A szentmise – amelyet Christopf Schön­berg bécsi érsek és bíboros úr mutatott be, – főleg németül és olaszul folyt, de jó volt hallani néha a magyar könyörgéseket is. Csodálatos volt látni a sok fiatalt, akik együtt imádkoztak, énekeltek legyenek bármilyen nemzet fiai. Itt érettem meg, miért nagy dolog itt lenni: ha nem is ismertük a másikat, mégis tudtuk, valami összeköt bennünket, és ez nem más, mint Jézus. Így rengeteg testvérünk van a világon.

A mise után, ki­felé a térről to­vább folytatódott a „szurkolás”. Ró­ma utcái ma­gyar (és más nem­zetek) fiatal­ja­i­nak hangjától zeng­tek. Még a né­meteket is „le­szur­koltuk”, pedig ők nagyon sokan voltak. Szállásunkra épp éjfél előtt értünk vissza.

És másnap fél hétkor már keltünk. Sietni kellett, hogy a pápai kihallgatásra jó helyünk legyen. Mire azonban a tömött metróval odaértünk, a tér már tömve volt. Igaz, nem volt ülőhelyünk, de hátulról is beláttuk az egész teret. Nyolcvan­ezer fiatal foglalt helyet a téren és várta az Egyház főpásztorát, a Pápát. A várakozás közben és a pápai fogadás után népszerű volt a „change”: az egyensapkákat, nyak­ken­dő­ket és pólókat cserélgettük más nemzetből való tár­sa­ink­kal, újabb és újabb ritka fajtákat szerezve.

Mikor a Szentatya megérkezett a térre, zászlóerdő és ének fogadta, majd a pápamobillal végigment a ministránsok között, nem messze tőlünk, így aztán én is közelről láthattam őt, úgy 4 méterről. Volt valami megnyugtató, biz­ton­ságérzetet adó benne. Aztán szólt hozzánk minden nyelven, így magyarul is. Azt mondta, legyünk hűek Krisztushoz, szolgáljunk tovább szeretetben, és mutassuk meg a világnak Jézus arcát, ugyanis a világ általunk ismeri meg Őt. A pápai áldás után örömmel eltelve megnéztük a Szent Péter bazilikát, ami igazán csodálatos volt. A keresztény hit és a történelem szelleme áthatott minket. Eszembe jutott mennyi uralkodó, pápa járt azokon a köveken ahol mi.

A délutáni hőségben sziesztánkat az Angyalvár mögötti parkban töltöttük, majd a magyar ministránscsapat a Termini melletti, Angyalos Boldogasszony bazilikában találkozott közös szentmisére, ahol fel­aján­lá­si jelképként a találkozó logóját raktuk ki, minden egy­ház­megye egy kis részt hozzátéve.

Még este visszatértünk Assisibe. Vezetőink a csapat fáradtságára való tekintettel úgy döntöttek, hogy a csütörtöki napot hosszabb alvással kezdjük, majd vá­sárolgatással és pihenéssel tölt­jük. Délután és este még egy utolsó sétát tettünk Assisiben.

Pénteken 9 órakor indultunk haza. Mindenki egy-egy darabot magával hozott a szívében Assisiből és Rómából.

Hazafelé még megálltunk a tengerparton és megmártóztunk a tenger hullámai közt. Az egész éjszakai buszozás és gyűrődés után szombat reggel épségben, egészségesen értünk e csodálatos zarándoklatról haza.

Szeretnék köszönetet mondani magam és mindannyiunk nevében a Plébániának, a Ferences Rendtartománynak, Zalán atyának és mindenkinek, aki hozzájárult ahhoz, hogy eljuthassunk a zarándoklatra.

Szerémi Kristóf

 

 éVissza a lap tetejére

Családos Tábor - Kárpátalja, 2006. augusztus 14-18.

A Kárpátok dala

Míg áll a Kárpát büszke gránitroma -
és délre folynak onnan a folyók,
hegyek szívének kincsét ide hordva, 
érett kalászért küld cserébe sót.
Gránitkart, mely földünk ölbe fogja,
örök ölelésre istenkéz emelt,
kit megcsúfolhat millió halandó,
de földi törvény nem dönti e pert, 
földeinket bár rablók cibálják,
örök határunk mégis csak a Kárpát.

(Dutka Ákos: A Kárpátok dala, részlet)

Ha valaki úgy dönt, hogy Kárpátalját tűzi ki úti céljául, ne számítson emberi kéz által létrehozott csodákra, ellenben annál több meglepetés éri, ha nyitott szívvel beleolvad az istenkéz által emelt örök ölelésbe.

Családos csoportunk apraja és nagyja öt napot tölthetett e természeti kincsekkel és magyar gyökerekkel igen gazdagon megáldott területen.

Kalandozásunkat Husztnak romváránál kezdtük, ami nemcsak Kölcsey Ferencnek volt felejthetetlen élmény, így van ezzel mindenki, aki felgyalogol a várromhoz vezető kanyargós ösvényen. Az egykori erődítményből – mely a Rákóczi-szabadságharc egyik központja volt – mára csak néhány düledező fal ad ízelítőt, de rom­jai között el­gyönyörködhetünk az elénk táruló, vég­telennek tűnő Tisza-menti tájban.

A kanyargós Tisza út­ját követve el­időz­tünk egy állan­dó, pontos és örök helyen, ami nem más, mint Európa geodéziai középpontja.

Történelmi kalandozásunk Munkács és Ungvár várainál folytatódott, melyeknek eredete egészen a honfoglalásig nyúlik vissza: Álmos vezér Munkácson adta át a fejedelemséget Árpádnak, majd miután elfoglalták az ungvári várat, legfontosabb erődítményükké vált.

Az ungvári vár oldalában a Kárpát-medence egyik legszínvonalasabb szabadtéri néprajzi múzeuma nyújtott felejthetetlen élményt a környék népi építészeti és az egykori falusi világ életéből, de utunkat folytatva meg­döbbenve tapasztaltuk, hogy sokan ma is ugyanolyan körülmények között élnek. Az ország nagy szegénységének szív­szorító látványát ellensúlyozták az emberi kéztől érin­tet­len, tiszta Kárpát büszke gránitormai, melyek nagy me­ne­déket és megnyugvást adnak, s a természet csend­jében megpihenve lelkünk felüdülést nyer­het. S ha van elég időnk rá­cso­dál­kozni, meg­tisz­tul­va és újult erővel tér­hetünk vissza min­dennapjainkba.

A Vereckei-hágó magaslatából hon­fog­laló őseink szemével te­kin­tet­tünk a Kárpát- medence tájaira, majd a 989 méter magasan fekvő tengerszemet, a Szinevéri-tó tiszta szép­ségét csodál­hattuk.

Megtapasztalva és egy rövid időre részesévé válva az istenkéz által emelt táj tisztaságának, hazatérve szívünkben őrizzük és daloljuk tovább a Kárpátok dalát.

Csernákné Galcsik Betti

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 éVissza a lap tetejére